A városban élők számára természetes, hogy a különféle hentesáruk elérhetőek a piacon vagy az áruházakban, ugyanakkor vidéken a mai napig fontos eseménynek számít a disznótor. Azok számára, akik még nem vettek részt disznótoron, mindenképpen érdemes legalább egyszer ellátogatni egy ilyen eseményre, ez ugyanis szorosan kapcsolódik kultúránkhoz. Akik nem szeretnék kihagyni a programot, nincs más dolguk, mint szobát foglalni egy belföldi szálláson és résztvenni egy hamisítatlan disznótoros hétvégén!
A Sokoró Fogadó csapata úgy alakította ki a disznótoros hétvége programját, hogy az izgalmas esemény mellett legyen idő a környék felfedezésére és pihenésre is. A sokorópátkai szállás már pénteken várja a résztvevőket, akiknek érdemes korán álomra hajtani a fejüket, másnap ugyanis korán reggel kezdődik a disznótor. A sokorópátkai szállás természetesen nem csupán magát a programot biztosítja, hanem mindent, ami ezzel jár, vagyis olyan finomságokat, mint a sült máj, a hurka és a kolbász. Azok, akik nem érik be a látvánnyal, akár tevékenyen is résztvehetnek a munkában, még emlékezetesebbé téve az eseményt. Egy kis pihenőt követően este élőzenés mulatság várja a vendégeket a sokorópátkai szállás éttermében, ahol bőséges vacsora koronázza meg a napot.
A belföldi szállások között kutat, és különleges programra vágyik? Eddig még nem tapasztalata meg a disznótorok egyedülálló hangulatát? Vegyen részt a Sokoró Fogadó disznótoros hétvégéinek egyikén, és hozza el kedvesét, családját vagy barátait! A téli időszakban rendszeresen hirdetünk ilyen eseményeket, így könnyedén ki tudja választani a megfelelő időpontot. A sokorópátkai szálláson garantált a családias miliő, az ízletes ételek és a gyönyörű környezet, így minden adott a kikapcsolódáshoz, amire szükség van a stresszes hétköznapok után! A csomagajánlat és a program részleteiről bővebben tájékozódhat a www.sokorofogado.hu weboldalon, kérdéseit pedig tegye fel bátran, szívesen segítünk! Várjuk megkeresését a +36-96-549-002-es telefonszámon!